Hagyományőrzés
Népdalok
Rába-vidéki népdalok minden bizonnyal már a kereszténység felvétele előtt is születtek, de a legrégebbi ismert dalként mégis a 15. századi stičnai kéziratban fennmaradt középkori húsvéti ének (Krisztus feltámadott a halottaiból) itteni változatát tartjuk számon. A következő évszázadból eredeztethető néhány háromkirályokhoz kötődő kántáló, illetve karácsonyi ének, ezeket a 18. és 19. századi Rába-vidéki kéziratos énekeskönyvekben is lejegyezték. A múlt században szlovéniai szakemberek nyilvánosságra hoztak mintegy 130 Rába-vidéki népdalt, az itteni dallamok és szövegek eddigi legátfogóbb gyűjteménye ugyanakkor a Fütyöréssz csak, kedvesem 1. és 2. című két énekeskönyv, amelyek szerzői Mukics Ferenc és Mukics Dusán.
A motívumok tekintetében a Rába-vidéki népköltészet viszonylag változatos. A többi szlovén tájegységhez hasonlóan a Rába-vidéken is a szerelmes dalok vannak túlsúlyban, ezeket közvetlenül az alkalmi bordalok és a tréfás énekek követik. A Rába-vidéki népdalok másik jellegzetes témája a bevonulás a hadseregbe, a viszonylag hosszú elbeszélő énekek pedig Európa-szerte ismert történeteket mondanak el. A mindennapokhoz és az ünnepekhez is kötődnek dalok, ezek között találjuk a Luca-napi, karácsonyi, újévi és vízkereszti kántáló énekeket is.
Az 1970-es évek végéig minden faluban volt néhány népzenész, akik tangó- vagy gombos harmonikán játszottak. A fiatalok helyi együtteseket alapítottak, közülük a legismertebb minden bizonnyal a szakonyfalui Korpics László zenekara volt, amely a híres asszonykvartettet is kísérte.
Marija Rituper muraszombati zenepedagógus vezetésével a rendszerváltás után két évtizeden át működött két Rába-vidéki énekes csoport, a MSZSZ Szentgotthárdi Népdalköre és a MSZSZ Apátistvánfalvi Népdalköre, amelyek mentorukkal két közös hanglemezt is rögzítettek. Gáspár Vera vezetésével pedig a közelmúltig aktív volt a MSZSZ Felsőszölnöki Népdalköre, amelynek többszólamú éneklését szintén felvétel őrzi.
A Rába-vidéki népdaléneklés hagyományát ma a Rozmaring Népdalkör viszi tovább, amely a Rába-vidéki Szlovén Nyugdíjas Egyesület önálló énekegyüttese. A csoport szakmai vezetője a muravidéki Matija Horvat, tagjai a Szlovén Rába-vidék szinte összes települését képviselik, az énekeseket harmonikán Koszár József kíséri. A csoport repertoárját a Rába-vidéki népdalok mellett a szomszédos Muravidék és más szlovén térségek népi énekei, illetve műdalok alkotják.
A Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület tagjaiból alakult 2004-ben Pável Judit vezetésével a Szombathelyi Nefelejcsek népdalkör. 2006-tól vezetőként az énekeseket harmonikán Mukics Ferenc kíséri, 2015-től pedig tamburásként Mukics Dusán is közreműködik. A Szombathelyi Nefelejcsek három lemezen (2011, 2013, 2019) 64 dalt rögzítettek, két évtizedes működésük során több mint 80-szor léptek fel a Rába-vidéken, másutt Magyarországon, Szlovéniában és Szerbiában. Nevüket Pável Ágoston kedvenc virágáról kapták, amely egyben arra is utal, hogy „nem felejtik el” Rába-vidéki szlovén gyökereiket és ifjúkoruk népdalait.
A MSZSZ Rába-vidéki Triója egy viszonylag új kulturális formáció a Rába-vidéken, első fellépése a szakonyfalui rönkhúzáson volt 2019 márciusában. Tagjai két énekes – dr. Sütő Ferenc csoportvezető és Fodor Sándorné –, akiket egy harmonikás kísér. Az együttes első mentora a goričkói Stanko Črnko volt, akinek korai halála után a kísérő szerepét Blaž Velner és Jože Slaviček vették át. A csoport elsődleges küldetése, hogy merítsen a Rába-vidéki népdalkincsből és ezáltal a fiatalabb nemzedékekre átörökítse a szlovén anyanyelv iránti szeretetet. Az együttes emellett más szlovén vidékek dalait és a szlovén népies műdalokat is szívesen énekli. A Rába-vidéki Trió az utóbbi években a legtöbb meghívásnak eleget tévő Rába-vidéki énekes csoporttá vált, amely Szlovénia- és Magyarország-szerte is fellép.
Források:
Marija Kozar: Etnološki slovar Slovencev na Madžarskem / A magyarországi szlovének néprajzi szótára. Szentgotthárd-Szombathely, 1996.
Franci Just: A Rába-vidék. Murska Sobota, 2011.
https://www.zveza.hu/hu/kulturalis_csoportok/
Fotó: Magyarországi Szlovének Szövetsége, Mukics Dusán
Szlovén kóruséneklés
A világi kóruséneklésnek több évtizedes hagyománya van Szentgotthárd környékén. A MSZSZ felsőszölnöki Pável Ágoston Vegyeskara a legrégibb kulturális csoport a Rába-vidéken, kezdetei 1938-ba nyúlnak vissza, amikor az egyesület civil női énekkarként állandósult. Az 1950-es évek második felében a női énekesekhez férfiak is csatlakoztak, a következő időszakban pedig kialakult a csoport túlnyomórészt szlovén repertoárja. 1971-ben – akkor a karvezető ismét Csabai András kántor-tanító volt – a kórust először hívták meg a Stična melletti Šentvid szlovén énekes táborába, azóta a felsőszölnöki énekesek rendszeres résztvevői az évenkénti találkozóknak. Az együttes éveken át közreműködött a szlovéniai és határon túli énekkarok szemléjén, amely A dal nem ismer határokat elnevezést viselte.
1985-ben Trifusz Mária szentgotthárdi zenepedagógus lett a csoport karvezetője, 26 éven át irányította és tökéletesítgette szakmailag a kórust. 2011 óta az együttes tagjai a muravidéki Ciril Kozar vezetésével készülnek fellépéseikre.
A csoport repertoárját Rába-vidéki és más szlovén népdalok feldolgozásai, valamint szlovén zeneszerzők kórusművei alkotják. Trifusz Mária karvezetősége idején egyházi énekeket is elsajátítottak. A kórus 1993-as első kazettáján népdalok szerepelnek, míg az 1998-as második felvételen egyházi énekeket rögzítettek. 2003-ban a kórus egy CD-t is kiadott.
A Pável Ágoston Vegyeskar 2005-ben átvehette a Pro Cultura Minoritatum Hungariae nemzetiségi kulturális elismerést, 2009-ben pedig a rangos állami Nemzetiségekért Díjat.
A MSZSZ Szentgotthárdi Kamarakórusa 2005-ben jött létre, az együttes tagjai a kezdetektől szentgotthárdi, rábatótfalui, szakonyfalui és apátistvánfalvi pedagógusok és kulturális szakemberek. Az kórus jó kapcsolatokat ápol a muravidéki énekkarokkal, amit az is bizonyít, hogy a csoport munkájában a szlovén anyaországból érkező lelkes énekesek is közreműködnek.
A kórus repertoárja szlovén népdalok feldolgozásaiból és szlovén zeneszerzők kórusműveiből áll. A Rába-vidéki énekesek minden évben fellépnek A Tengermellék énekel elnevezésű határokon átnyúló szemlén, amelyen mindenkor több ezer szlovén énekes vesz részt. A kórust a kezdetektől fogva Tomaž Kuhar muraszombati zenepedagógus vezeti.
2023-ban a Szentgotthárdi Kamarakórus átvehette a Pro Cultura Minoritatum Hungariae nemzetiségi kulturális elismerést.
Források:
80 let Mešanega pevskega zbora Avgust Pavel Zveze Slovencev Gornji Senik. Monošter, 2018.
https://www.zveza.hu/hu/kulturalis_csoportok/
Fotó: Metod Kozar, Mukics Dusán
Egyházi énekek
Az Apátistvánfalvi Templomi Énekkar megalapítását 2010-ben Merkli Ferenc lelkipásztor kezdeményezte, amikor a Rába-vidékre helyezték plébánosnak. A kórus éneke először azon a misén csendült fel, amelyet a szlovén közszolgálati televízió élőben közvetített, a csoport fenntartását később átvette a Magyarországi Szlovének Szövetsége. A kórus tagjai elsősorban apátistvánfalvi lakosok, de több olyan kétvölgyi, szentgotthárdi és rábatótfalui énekes is van közöttük, akiknek ezen a településen éltek az ősei. A templomi énekkart dr. Sebestyén Gábor vezeti, az énekesek a (részben szlovén nyelvű) magyar, valamit a szlovén szentmiséket is kísérik. A csoportnak az idősebbek mellett fiatal tagjai is vannak, akik aktív részvételük által ismerkednek a Rába-vidéki egyházi éneklés hagyományával. Nagyobb rendezvényeken a kórus együtt énekel a felsőszölnöki templomi énekkarral, mindkét együttes karvezetője ugyanis ugyanaz a személy.
A Felsőszölnöki Templomi Énekkar kezdetei 1938-ra nyúlnak vissza, amikor Csabai András kántor-tanító először szervezte csoportba a helyi hívő asszonyokat és lányokat. Igaz ugyanakkor, hogy az egyházi énekek már azelőtt és később is felhangzottak a legnagyobb magyarországi szlovének lakta falu templomában. Az ezredforduló környékén, néhány évvel azután, hogy Merkli Ferenc lett a plébános, felszentelték a felsőszölnöki templom új orgonáját és a kórus akkor felvette Szent Cecília, az egyházi énekesek védőszentjének nevét. Az énekkarnak ma 9 női és 7 férfi tagja van, a vezetőjük Győrvári Anikó. A többnyire középkorú énekesek legszívesebben a templomukban celebrált szlovén és magyar nyelvű miséket kísérik, külső fellépést csak nagyritkán vállalnak, akkor is általában az apátistvánfalvi kórussal közösen. Püspöki és más ünnepélyes misékre külön is készülnek dr. Sebestyén Gábor kántor vezényletével.
Forrás:
https://www.zveza.hu/hu/kulturalis_csoportok/
Fotó: Magyarországi Szlovének Szövetsége
Gyermek énekes csoport
Julija Fajhtinger muravidéki mentor vezetésével 2019 tavaszán Felsőszölnökön megalakult a MSZSZ Szölnöki Cinegék gyermek énekes csoportja. Ma a lányok rendszeresen látogatják a próbákat és a szlovén népdalkincsben szereplő dalokat, illetve a korosztályuknak megfelelő szlovén slágereket énekelnek. Az eddigi legfontosabb fellépésük 2023 áprilisában volt, amikor a csoport megrendezte első önálló koncertjét a felsőszölnöki kultúrházban. A fiatal énekesnők körében kialakult egy különálló háromfős csoport, amelyben Drávecz Stefánia gitáron játszik, Sulics Vanessza pedig cajonon. A lányokat a Rába-vidéki településekre és Szlovénia, valamint Magyarország más vidékeire is szívesen hívják fellépni.
Forrás:
https://www.zveza.hu/hu/kulturalis_csoportok/
Fotó: Magyarországi Szlovének Szövetsége
Néptánc
A štajeriš, az anjccvajdraj, a Rejzka és a Rozinka a legismertebb Rába-vidéki néptáncok. Ezek viszonylag új keltezésűek, a 17. századtól kezdődően jöttek létre. A Rába-vidék táncait többnyire a szomszédos Goričkón is ismerik, ugyanakkor némelyek az ausztriai vagy a szlovéniai stájer táncok változatai. A Rejzka és a Rozinka társastánc jellegűek, ma már azonban a Rába-vidéken az összes táncot csak a néptánccsoportokban járják. Örömre ad okot ugyanakkor, hogy az itteni folklóregyüttesekben sok fiatal Rába-vidéki szlovén táncol.
A legrégebbi, még működő csoport a MSZSZ Szakonyfalui Néptánccsoportja, amely először 1970-ben alakult meg. Többéves szünet után a csoport 1997-ben kezdte meg újból a munkát. A fiatal néptáncosok kitartó fáradozásukkal – Kovács Erzsébet szakmai vezényletével – rövid idő alatt közkedveltek lettek a hazai színpadokon, ugyanakkor sokat vendégszerepeltek az anyaországban és az azt környező országokban is. Gazdag repertoárjukban elsősorban Rába-vidéki néptáncok szerepelnek, koreográfia-gyűjteményük azonban néhány muravidéki és magyar tánccal is bővült, amikor a csoport mentora a szlovéniai Dragica Kolarič lett. Az együttes állandó harmonikakíséretét a muravidéki Boris Velner biztosítja. 2013-ban a csoport átvehette a Pro Cultura Minoritatum Hungariae nemzetiségi kulturális elismerést.
A második legrégibb Rába-vidéki táncegyüttes a MSZSZ Felsőszölnöki Néptánccsoportja, amelyet 1985-ben, éppúgy a gyermek folklórcsoport egykori tagjai kezdeményezésére hoztak létre. 2002-től a csoport vezetője a hosszú táncos múlttal rendelkező Szukics András, szakmai mentora pedig Bajzek Gyöngyi. A szölnöki táncosok rendszeresen részt vettek a Beltinci Folklórfesztiválokon. A csoport repertoárja – más táncok mellett – egy Rába-vidéki néptánccsokrot is tartalmaz, ezt Mirko Ramovš szlovéniai etnokoreológus állította össze. Jelka Pšajd gyűjtése alapján pedig egy stájer tánccsokrot is színpadra visznek. A néptánccsoport fellépéseivel számos szlovének lakta magyarországi településen szerzett már örömet a nézőknek, ugyanakkor sokat vendégszerepelt az anyaországban, főként a Muravidéken is. Az együttest harmonikán Szukics Benjámin, klarinéton Bajzek Patrik kíséri. 2008-ban a csoport átvehette a Pro Cultura Minoritatum Hungariae nemzetiségi kulturális elismerést.
A Rába-vidéki néptáncegyüttesek között a legfiatalabb a MSZSZ Nyugdíjas Néptánccsoportja, melyet a csúcsszervezet 2010-ben alapított. Így jött létre az első olyan Rába-vidéki csoport, amely kizárólag asszonyokból áll – akik ráadásul mind nyugdíjasok. A lelkes néptáncosok azt tűzték ki célul maguk elé, hogy minél több Rába-vidéki és goričkói táncot megtanuljanak, ezáltal pedig példaként szolgáljanak a fiatalabb nemzedékek számára. Törekvéseiket eltökélten támogatja Dragica Kolarič szlovéniai szakmai vezető, aki minden próbára elhozza magával Boris Velner harmonikást is. A mentor maga is örömmel beáll az asszonyok közé, ha egy tag hiányzása veszélybe sodorna egy fellépést.
Források:
Marija Kozar: Etnološki slovar Slovencev na Madžarskem / A magyarországi szlovének néprajzi szótára. Szentgotthárd-Szombathely, 1996.
https://www.zveza.hu/hu/kulturalis_csoportok/
Fotó: Magyarországi Szlovének Szövetsége
Irodalom
A Rába-vidék a muravidéki szlovén irodalom térképére a 19. század közepén került fel, amikor Kossics József (1788–1867) plébánosként szolgált Alsószölnökön és Felsőszölnökön. A lelkipásztor a hivatása mellett saját népcsoportja történelméről és néprajzáról is értekezett, verseket írt anyanyelvén, továbbá kiadott egy oktató jellegű könyvet, amellyel a műveltséget kívánta terjeszteni a magyarországi szlovének körében.
Még az első világháború lezárása előtt a rábatótfalui Drávecz Alajos (1886–1915) kéziratában a Rába-vidéki népszokásokról írt, de művét az 1970-es évekig nem adták ki nyomtatásban. Írásában leginkább a téli, farsangi, György-napi és pünkösdi szokásoknak szenteli figyelmét, dolgozata második felében pedig az élet legfontosabb fordulóihoz – születés, keresztelő, esküvő, halál – fűződő népszokásokról ír.
Fél évszázados viszonylagos csend után a Rába-vidéki irodalmi alkotómunka az 1970-es években éledt újjá, amikor műveivel először jelentkezett Mukics Ferenc újságíró-író, valamint Barbér Irén (1939–2006) népi író. Munkásságuk fő részét ugyanakkor mindketten 1990 után jelentették meg, amikor a rendszerváltás után a független szlovén anyaország is több figyelmet szentelt a Rába-vidéki szlovén közösségnek. Barbér Irén saját autentikus kétvölgyi tájszólásában alkotott, többnyire valóságalapú rövid történeteket írt. Ezeket két válogatásban, az 1993-as Rögös út és az 1998-as Rövid az élet című kötetekben hozta nyilvánosságra. Novelláiban a szerző legszívesebben a második világháborút közvetlenül követő időszaknak, illetve a Rába-vidéki szlovének kivándorlásához vezető 1956-os forradalomnak szenteli figyelmét. Foglalkoztatja továbbá az egy családon belüli nemzedékek és a házastársak közötti viszony. Barbér Irénnél gyakran felismerhető motívum a falusi és a városi világ ellentéte, miközben többször megjelenik a parasztember kitaszítottsága a szocialista és a kapitalista világban is. Ugyanakkor szeretettel mutatja be, hogy ez az ember mennyire ragaszkodik kendőnyi földjéhez.
Mukics Ferenc (*1952) első terjedelmesebb szépirodalmi művét, a Letaposott cseresznyevirágok című elbeszélést 1982-ben jelentette meg. A történet az első világháborút megelőző időben játszódik, ennek ellenére nem hagyományos történelmi elbeszélés. Leírja a felsőszölnökiek nyomorúságos életét, amely miatt sokan kénytelenek kivándorolni Amerikába. A történetet átszövik a folklorisztikus elemek, de természeti motívumokban is gazdag. Mukics Ferenc 2005-ben helyi tájnyelven megírta az első Rába-vidéki regényt A garabonciás címmel, melyet lefordított irodalmi szlovén és magyar nyelvre is. Az író a kominform-válság idején, a máig nem tisztázott okokból megölt felsőszölnöki „garabonciás” történetét próbálja felgöngyölíteni, ugyanakkor a regény az író számára eszköz ahhoz is, hogy Rába-vidéki olvasóinak minél többet elmondjon saját múltjukról. A Szétszakított gyökerek című regényében (2010) a hortobágyi munkatáboroknak szenteli figyelmét, ahová az 1950-es évek elején számos Rába-vidéki családot is kitelepítettek. A „magyar gulágot” jellemző életkörülmények leírása mellett az olvasó megismerheti egy táborlakó fiatalkori kedvesével folytatott szerelmi viszonyát is.
Holecz Károly (*1969) Barbér Irénhez hasonlóan saját, ez esetben orfalui tájszólásában ír. Elmondása szerint gyermekkorától kezdve odafigyelt a környezetében élő emberekre, szinte magába szívta a Rába-vidék egyszerű szlovén lakóinak történeteit. Ezen elbeszélések egy részét 2003-ban az Orfalui történetek című kötetben szedte csokorba, amelyben szülőfaluja apró történéseire összpontosít. Olvasás közben megismerhetjük, hogyan gyengül népesedési és társadalmi szempontból a hagyományos Rába-vidéki lakosság. Magyarország legkisebb szlovén településének kuriózumai és furcsa lakói adják a rövid történetek magját, róluk Holecz Károly némi távolságtartással és humorral ír. Ugyanakkor érezzük, hogy az író szeretettel közelít faluja lakóihoz.
A Rába-vidéki szépírók között a legfiatalabb Mukics Dusán (*1981), aki fordítóként elsősorban különböző szépirodalmi műveket ültet át helyi szlovén nyelvjárásra, továbbá ő az egyetlen szerző, aki költeményeket ír ebben a nyelvváltozatban. A Rába-vidéki kiadványokban (Porabje hetilap és Slovenski/Porabski koledar évkönyv) számos európai nép balladáinak, valamint klasszikus szerzők elbeszélő költeményeinek fordítását közölte. Rába-vidéki tájszólásra átültetett ötven szlovén népmesét, több szlovén és magyar novellát (köztük Mikszáth Kálmán egy teljes kötetét), valamint egy regényt és egy tárcagyűjteményt A Rába és a Mura között könyvsorozat számára. Mukics Dusán számos nyelvjárási vers szerzője, Ljubljana – ahogy én láttam című kétnyelvű önéletrajzi regényéért 2023-ban Triesztben átvehette a Feltámadás irodalmi díjat.
Forrás:
Franci Just: A Rába-vidék. Murska Sobota, 2011.
Fotó: Slovenski utrinki, Mukics Dusán, Silva Eöry
Népmesék
A Szlovén Rába-vidék népköltészete rendkívül gazdag. A vidék földműves lakói általában a közös munkák során meséltek egymásnak, meséiket és mondáikat elsősorban felnőtteknek szánták. A magyarországi szlovének a népmesék minden típusát ismerték: állat-, tündér- és legendameséket, realisztikus és tréfás meséket, de sokat meséltek a „rászedett ördögről” is. Emellett a vidéken számos történeti és eredetmonda, jóslás és falucsúfoló élt.
Krajczár Károly apátistvánfalvai tanár 1965 és 1975 között falujában, valamint Permisén és Ritkaházán gyűjtött meséket és mondákat, amelyeket először 1984-ben jelentetett meg eredeti nyelvváltozatban. Ez az anyag 1990-ben látott napvilágot magyar és irodalmi szlovén nyelven, majd 1996-ban kiadtak egy kibővített változatot Rába-vidéki tájszólásban és irodalmi szlovén nyelven. 2017-ben létrejött egy terjedelmes kötet A Rába-vidéki szlovének népköltészete címmel, amelyben 238 elbeszélés szerepel. Ezeket 1970-ben Felsőszölnökön, Szakonyfaluban, Rábatótfaluban, Apátistvánfalván és Permisén gyűjtötte Milko Matičetov ljubljanai néprajztudós. 2018-ban A magyarországi szlovének néprajza 7. kötete egy válogatást közölt ebből a gyűjtésből hazai nyelvjárásban és magyar nyelven.
A Rába-vidéki népmesék többsége besorolható a nemzetközi mesetípusokba, ugyanis nyilvánvaló, hogy egy kis európai népcsoport költészeti hagyományáról van szó. Ebben erőteljesek a magyar motívumok, de a mesékben központi szlovén és osztrák elemeket is találunk. Az elbeszélők egyes történeteket idénymunkásként ismertek meg, illetve a Hermagoras Társaság könyveiben olvasták őket – némelyeket pedig Amerikában hallottak. A Rába-vidéki szlovének a legkülönfélébb témákról meséltek: a varázserejű lóról és a megszabadított lélekről; az állatok beszédét értő emberekről; a földön járó Jézusról és Szent Péterről; illetve különböző mitológiai lényekről, például a tűzlidércekről, a fojtogató lidércekről és a boszorkányokról.
Sokáig a mesemondás a Rába-vidéki szlovének egyetlen anyanyelvi irodalmi alkotó tevékenysége volt. Ezeket a történeteket azonban ma már nem tudnánk összegyűjteni, ugyanis feledésbe merültek. A Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár – a Magyarországi Szlovének Szövetsége és a ljubljanai Határon Túli Szlovének Hivatala támogatásával – már évek óta szervez népszerű, felnőtteknek szóló meseesteket a Rába-vidéken Életre keltjük a hagyományt címmel. A könyvtár ezen rendezvénye 2017-ben elnyerte az általános könyvtárak legjobb projektjéért járó díjat, mégpedig az olvasás népszerűsítéséért a Rába-vidéki szlovének körében, valamint a szlovén kultúra és irodalom határon átnyúló népszerűsítéséért. Minden eseményen a muravidéki mesemondók mellett fellép egy-egy elbeszélő a Rába-vidékről is, a rendezvényeket pedig általában zenei műsorral is gazdagítják.
Források:
Marija Kozar Mukič, Dušan Mukič, Monika Kropej Telban: Pripovedno izročilo Slovencev v Porabju. Ljubljana, 2017
Etnologija Slovencev na Madžarskem 7. / A magyarországi szlovének néprajza 7. Budapest, 2018
Fotó: Mukics Dusán
Népszokások és hiedelemvilág
A rönkhúzás egy farsangi szokás, amely a szlovén-magyar-osztrák hármashatár környékén a legelterjedtebb: a Muravidéken, az Őrvidéken, az Őrségben és a Rába-vidéken. Egy adott településen akkor tartják, ha ott a farsangi időszakban nem házasodott meg senki. Ez esetben az összes nőtlen legénynek és hajadon leánynak szégyenfát kell húznia a falu központjáig, eközben pedig ördögöknek, cigányoknak, huszároknak és más alakoknak öltözött emberek kísérik őket. A Rába-vidéki rönkhúzásokon több mint százötven alakoskodó gyűlik össze, akik népi zenészek kíséretében vonulnak. Később a tréfás esküvőn a faluközpontban – az álmenyasszonyon és álvőlegényen kívül – a bíró, a jegyző, a papok, a vendéghívogató és más fontos személyiségek szerepébe bújt helyi lakosok vesznek részt. Az esemény végén a rönk csúcsát – a menyasszony érintetlenségének jelképét – elégetik és kezdetét veheti a vidám mulatság.
A Rába-vidéken vélhetőleg már másfél évszázada is tartottak rönkhúzásokat, az utolsó négyet Felsőszölnökön (2014), Kétvölgyön (2016), Szakonyfaluban (2019) és Apátistvánfalván (2023) rendezték meg. Az események főszervezője az Országos Szlovén Önkormányzat, a társszervezők között van a Magyarországi Szlovének Szövetsége, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a többi szlovén egyesület. A Rába-vidéki rönkhúzások nyelve a szlovén és a magyar, ez a kétnyelvűség teszi őket különlegessé. A magyarországi szlovének ezen népszokását 2015-ben felvették A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére, amely különleges súlyt ad az eseménynek.
A rönkhúzások mára rendkívüli néprajzi-turisztikai látványossággá nőtték ki magukat és minden alkalommal mintegy ezer résztvevőt csábítanak Magyarországról, Szlovéniából és más országokból. Ennek ellenére a szervezők azon fáradoznak, hogy megőrizzék a népszokás hagyományos jellegét: rendezzék meg az eredeti helyen, az eredeti időben, az eredeti céllal és az eredeti szövegekkel.
Húshagyó kedden – a farsangi időszak utolsó napján – két jellegzetes alakoskodó, a Farsang és felesége, Lénka járta a Rába-vidéki falvakat. A bolondos házaspár férfi tagja gúla alakú süveget hord, amelyről színes papírszalagok lógnak – ez a földből kikelő csíra szimbóluma. Arcát női harisnyával vagy álarccal takarja el, kifordított bekecset vagy rongyos ruhadarabokat visel. A nadrágjára is színes szalagokat varr, a kezében pedig pálcát és kilyukasztott fakanálból és harisnyából készített perselyt tart, amelybe pénzt gyűjt.
Felesége, Lénka (aki éppúgy egy beöltözött férfi) az egyik kezében seprűt, a másikban cekkert vagy táskát hord, amelybe fánkot, tojást és kolbászt gyűjt. A seprűvel söpröget és verekszik. A farsangi házaspárt általában egy harmonikás kíséri, Farsang és Lénka pedig megtáncoltatják a háziakat és eközben magasra emelgetik a térdeiket – hogy nagyra nőjön a len és vastagra a répa. A Magyarországi Szlovének Szövetsége időről időre feleleveníti ezt a hagyományt, ekkor a két bolondos figura és a harmonikás több szlovének lakta települést is felkeres.
A nagyhéttől szentivánéjig tartó tavaszi időszak Rába-vidéki szlovén népszokásai közül a mai napig fennmaradt a nagyszombati durrogtatás szokása. A felsőszölnöki dombokon máglyák égnek, amelyek körül a legények nagy, karbidgázzal töltött vasmozsarak segítségével durrogtatnak. A feltámadási körmenet után ezzel ünneplik Jézus Krisztus feltámadását, egyben pedig igyekeznek elűzni a telet és az ártó szellemeket is a vidékről. Már hajdanán is szólt az ének a tüzek körül, az emberek általában harmonikakísérettel daloltak. A hagyományos népszokás mai változatában a szölnöki dombokon az egész Rába-vidék ifjúsága összesereglik, de évről évre egyre többen érdeklődnek iránta Szlovéniából és Magyarország más vidékeiről is. Az utolsó mozsaraknak a vasárnapi húsvéti miséig feltétlenül el kell hallgatniuk.
A Szellemek Éjszakája (avagy a Szellemek Útja) egy éjjeli gyalogtúra a sötét orfalui erdőben, amelyben a túrázók a Rába-vidéki szlovének népi hiedelemvilágának különböző alakjaival találkoznak, köztük boszorkányokkal, lidércekel, ördögökkel, garabonciásokkal, fénylidércekkel és másokkal. Az eseményt minden évben mindenszentek körül rendezi meg az orfalui Rába-vidéki Kulturális és Turisztikai Egyesület, valamint a Magyarországi Szlovének Szövetsége. A mesebeli éjszakai gyalogtúra iránt az érdeklődés évről évre növekszik, minden alkalommal több száz szlovén és magyar érdeklődő gyűlik össze, ők történeteket is hallhatnak a természetfeletti erőkről és az egykori lakosság mindennapi életére gyakorolt hatásukról. Az esemény felnőttek és gyermekeik számára is vonzó lehet.
Luca-napkor, december 13-án három kisfiú járt házról házra és a tyúkok, más állatok, valamint az emberek termékenységéért kántáltak. Felsőszölnökön ezt mondták: »Kotkodák, kotkodák, annyi tojást tojjanak a tyúkjaik, amennyi kavics van az úton, annyi pénzük legyen, mint égen a csillag, tehenüknek annyi teje legyen, mint Rábában a víz, a fiuknak akkora legyen a micsodája, mint a nyomórúd, a lányuknak akkora legyen a melle, mint a kemence!« A konyhába tűzifahasábokkal vagy szalmával léptek be, ott letérdeltek és elmondták köszöntőjüket, valamint elmondtak egy miatyánkot és egy üdvözlégyet is. Ajándékba tojást és pénzt kaptak. A lucázás régi hagyományát többször felelevenítik mindkét Rába-vidéki kétnyelvű általános iskola tanulói.
A Rába-vidéken újévkor a kisfiúk és a férfiak verses köszöntőt mondanak, illetve korbácsolnak és vízzel hintenek. Felsőszölnökön hideg vízbe mártott fenyőággal hintik meg a lányokat és asszonyokat, közben pedig ezt mondják: „Egészségesek, frissek legyenek az új esztendőben! Sok kenyeret, bort, mindent bőségben! Leginkább pedig lelki üdvösséget!” A többi Rába-vidéki településen a köszöntő hasonló, csak ott fonott korbáccsal „ütlegelnek”. Ezt a népszokást éppúgy fel-felelevenítik a Rába-vidéki tanulók.
A Rába-vidéken a háromkirályjárók eredetileg férfiak voltak, majd kisfiúk, Szakonyfaluban pedig kislányok lettek. A kántálók vízkereszt napján, január 6-án jártak házról házra. Hétköznapi ruhájukra piros, fehér és zöld kreppapírból készült köntöst öltöttek, amelyeket madzaggal kötöttek át. Fejükre papírkorona került, melyet a nap, a hold és csillagok díszítettek, a kezükben pedig botra tűzött betlehemi csillagot vittek. A bezárt ajtó előtt elénekelték a 16. századi eredetű, a magyarországi szlovének imakönyveiben fennmaradt dalt a háromkirályokról. Az éneklés után beléptek a házba, ahol ajándékot, legtöbbször pénzt kértek és kaptak. Eközben ezt mondták: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Adjanak, adjanak egy kis ajándékot, az Isten megajándékozza magukat az örök világossággal!” Az elmúlt években a Rába-vidéki iskolások ezt a hagyományos szokást is többször felelevenítették.
Források:
Marija Kozar: Etnološki slovar Slovencev na Madžarskem / A magyarországi szlovének néprajzi szótára. Szentgotthárd-Szombathely, 1996.
Kozár Mária: Felsőszölnök. Budapest, 2000.
Fotó: Kozár Mária, Magyarországi Szlovének Szövetsége, Slovenski utrinki, Ezüst-hegy Sportegyesület
Gasztronómia
A Szentgotthárd-környéki szlovének táplálkozásában a 16. századtól terjedtek el a hajdinakásából és hajdinalisztből készült ételek. A kukorica és a burgonya később nemcsak változatosabbá tette az étrendet, hanem fellendítette a sertéstartást is és ezzel hatással volt a húsételek fogyasztására. Az első világháború végéig a Rába-vidék lakói főként árpakásából, kukoricából és babból, illetve káposztából és babból készült egytálételeket ettek. Gyakoriak voltak táplálkozásukban a lisztes ételek, mint például a lepénykenyér, béles, perec és rétesek, valamint a kölesből, muharból, hajdinából és árpából készült kásák, valamint a káposzta és a burgonya. 1948-ban kezdték el értékesíteni a tejet, azelőtt sok tejet és tejes ételt ettek. Húsétel csak disznóöléskor, valamint nagyobb ünnepek és munkák során került az asztalra. A kukoricával terjedt el a tök, és vele a tökmagolaj.
Az 1960-as évekig a Rába-vidéki szlovének reggel pépet, délben gánicát, este pedig sült burgonyát ettek tejjel. A tízórait és az uzsonnát kint a mezőn fogyasztották el. Nagyobb munkák alkalmával, vasár- és ünnepnapokon ebédre levest, káposztát, húsételt és málét ettek. Péntekenként tészta került az asztalra, kenyeret két-három hetente sütöttek, mégpedig 5-8 háromkilós cipót.
Jellegzetes Rába-vidéki étel még a hajdinamálé, amelyet reggelire vagy vacsorára fogyasztottak tejjel vagy tejeskávéval. Különleges fogás a tejfölös uborka, amely mellé főtt burgonya járt. A Szentgotthárd-környéki szlovének ismerték továbbá a tökmagolajos burgonyasalátát és a kukoricagánicát, de édességként néha hajdinatortát is fogyasztottak forralt borral.
Mindezen ételek és még sok más hagyományos fogás receptjét Csabai Andrásné felsőszölnöki háziasszony összegyűjtötte a Szlovén konyha a Rába mentén című kiadványban, amelyet a Magyarországi Szlovének Szövetsége adott ki 2000-ben.
A Rába-vidéken mindmáig több vendéglátóhely készít hagyományos helyi ételeket. A szentgotthárdi Lipa Étteremben a térségre jellemző hozzávalókból készített fogásokat kóstolhatunk: erdei gombás hajdinalevest, tejfölös dödöllét és tökmagos palacsintát.
A felsőszölnöki Szlovén Mintagazdaságban az étlapon megtaláljuk a „szöglevest” (füstölt húsból főzött leves hosszúkásra vágott fokhagymadarabokkal), a „Rába-vidéki gibanicát”, a marhapörköltet dödöllével és a tökmagolajos káposztasalátát babbal. A Mintagazdaság saját marhahúsból készült ételeket is kínál.
Az apátistvánfalvi Apát Panzióban működő Hajdina Étteremben a vendégek megismerhetik a Rába-vidéki ízvilágot, az ételek legjellegzetesebb összetevője a hajdina, főételként vagy köretként pedig dödöllét is fogyaszthatunk.
A kétvölgyi Kétvölgy Kertje Étterem étlapján előételnek választhatjuk a vargányakrémlevest vagy a zöldséglevest, a főételek között szerepelnek a dödöllés fogások (juhtúróval, szarvas- vagy marhapörkölttel, illetve tejföllel), desszertként pedig „gibanicát” és különböző töltelékű réteseket kínálnak.
Forrás:
Hilda Čabai: Slovenska kuhinja ob Rabi / Szlovén konyha a Rába mentén. Monošter – Szentgotthárd, 2000.
Fotó: Rőth Sándor
Kézművesség
Az 1970-es évekig a helyi asszonyok keresztelőre, katonai sorozásra, esküvőre és temetésre krepp-papírból készítettek virágokat és csokrokat. Ősztől tavaszig ezek helyettesítették a kerti virágokat, ezekkel díszítették otthonaikat, templomaikat és az út menti kereszteket. Esküvőre csokrot készítettek a menyasszonynak és a koszorúslányoknak; kis jelvényeket a vőlegény és a menyasszony, a vőfély és a koszorúslány, valamint a násznagyok részére; illetve bokrétát a vendéghívogató kalapjára és botjára. A menyasszonyi csokor fehér, a koszorúslányok csokra pedig rózsaszín vagy kék volt.
Az 1990-es évektől a krepp-papír virágok készítésének hagyományát újjáéleszették, a Rába-vidéki háziasszonyok azóta azon fáradoznak, hogy tudásukat átadják a következő nemzedékeknek. A legtöbb papírvirág a mindenkori rönkhúzásra készül, akkortájt a helyi asszonyok egy kisebb csoportja a legaktívabb: az újbalázsfalvi Doncseczné Császár Ilona, az apátistvánfalvi Doncsecz Ferencné és az alsószölnöki Csatóné Balogh Mária. Utóbbi harisnyából is készít virágokat.
Az első világháború előtt a Rába-vidéken a szövés mellett a fazekasság volt a legelterjedtebb kézműipari tevékenység. A munkához szükséges agyagot Felsőszölnökön és Apátistvánfalván nyerték ki a földből, az edényeket fazekaskorongon formálták. A hagyományos tevékenység eredeti formájában 2002-ig, az utolsó Rába-vidéki fazekas, a kétvölgyi Doncsecz Károly haláláig maradt fenn.
A Szentgotthárd-környéki fazekasok tálakat, tepsiket, lábosokat, fazekakat, kuglófsütőket, őzgerinceket, tésztaszűrőket, vajköpülőket, bugyigakorsókat, kancsókat, zsírosbödönöket, tejesköcsögöket és mosáshoz használt nagy páruedényeket készítettek. A nyílt tűzhelyen használt edények kívül mázatlanok és díszítés nélküliek voltak, a többi edényt hígított földfestékkel vagy színes mázzal festették disznósörtéből készült ecsettel.
Az ornamentika az edényen vonalas, geometrikus vagy növényi lehet. Ide tartoznak: a fésűs díszítés, a hullámvonal, a kör, a körbefutó ujjbenyomásos abroncs, a gombdísz, a rózsa, a rozmaring és a tulipán. A fazekasok termékeiket először gabonáért és babért cserélték el, majd vásárokon és a falvakat járva árulták őket.
A fazekas hagyományt az Apátistvánfalvi Kétnyelvű Általános Iskola fazekas szakkörének keretei között őrzik, 2005-től pedig minden évben nemzetközi fazekas tábort rendeznek a szomszédos Muravidékről érkező két fazekas mester részvételével.
Az újbalázsfalvi Doncseczné Császár Ilona 2003-ban kezdett kukoricacsuhéból dísztárgyakat készíteni Kovács László, az Apátistvánfalvi Faluszépítő Egyesület akkori elnöke biztatására. A kézműves kukorica iránt érzett szeretete gyermekkorából ered, a növényt saját maga termeszti, csuhéjából a virágok mellett figurákat és asztali díszeket is készít. Ez esetben olyan természetes anyagról van szó, amelyet a kézműves nem színez mesterséges festékekkel. Császár Ilona szívesen készít díszeket nagyobb ünnepekre, többek között angyalokat, fenyődíszeket és betlehemet karácsonyra, illetve nyulakat húsvétra. Termékeit itthon és Szlovéniában mutatja be különböző találkozókon és kiállításokon.
A Rába-vidéken az otthoni és a mezei munka, a tárolás és a teherhordás céljára eszközöket fontak rozsszalmából, fűzfavesszőből és kukoricacsuhéból.
A szalmából készült edényeket ún. spiráltechnikával kötik, a leggyakoribb termékek a szakajtó a kenyér kelesztéséhez, a véka a gabona és a fa szállításához, a vetőkosár a gabona vetéséhez, a kópic a gabona és a hüvelyesek tárolására, a méhkas és az edényalátét.
Fűzfavesszőből a vidéken a mezei termények és a gyümölcs szállítására fontak kosarat. A nagy kocsikasokat a szekérre fektették és füvet, zsákokat, valamint terményeket szállítottak bennük. Használati tárgyak fonásához csak az egyéves fűzfavessző használható, a seprűt nyírfaaágból és cirokból kötötték. Fűzfavesszőből ma is tárgyakat köt három felsőszölnöki kézműves: Hanzsek Alajos, Labritz Sándor és Zsohár László.
Egykor a Rába-vidéki háziasszonyok is fontak, mégpedig cekkereket, lábtörlőket, papucsokat, valamint szék ülőlapokat kukoricacsuhéból. Ezzel a tevékenységgel ma még a felsőszölnöki Hanzsek Alajosné foglalkozik. Az összes többi fonás és kötés férfi munka.
A Rába-vidéki szlovén Korpics Ferencné Szentgotthárd Kethely nevű városrészében lakik és már gyermekkora óta foglalkozik horgolással. A mesterséget keresztanyjától sajátította el, aki függönyöket és terítőket horgolt. A Magyarországi Szlovének Szövetsége segítségével számos szlovéniai kiállításon vett részt, többek között a muravidéki Cankován. Mindmáig képzi magát, új termékek horgolását tanulja, tudását pedig szívesen tovább adja nyugdíjas társainak és a fiatalabb nemzedékeknek is, például a Szlovének Házában rendezett műhelyfoglalkozásokon.
Források:
Marija Kozar: Etnološki slovar Slovencev na Madžarskem / A magyarországi szlovének néprajzi szótára. Szentgotthárd-Szombathely, 1996.
Kozár Mária: Felsőszölnök. Budapest, 2000.
Fotó: Magyarországi Szlovének Szövetsége, Slovenski utrinki, Mukics Dusán
Épített örökség
Kétvölgyön az eredeti helyén áll egy rekonstruált, füstöskonyhás, döngölt padlós, zsúptetős boronafalú ház. Egykor ez a műemléki védelem alatt álló épület kerített háznak épült, de mára már csak a szobája és a konyhája maradt meg. A ház utolsó lakója az 1970-es években hunyt el, a ház felújításának 1994-ben láttak neki. A szoba eredeti bútorzatát, ülő és fekvő alkalmatosságát, valamint használati tárgyait megtartották, ezért az az érzésünk, hogy a lakók épp, hogy csak elmentek otthonról. A konyhában rekonstruálták az eredeti kemencét, a sarokban elhelyezkedő fa kémény pedig egyedüli a vármegyében és az itteni berendezés is korhű. Az épületre 2010-ben új zsúptető került. A ház tavasztól őszig nyitva áll az érdeklődők számára.
Kétvölgy ritkaházi részén az 1880-as években nyitott, négyoszlopos szoknyás haranglábat építettek. A teteje először zsúpfedeles volt, később szürke palára, ezeket pedig végül 2007-ben vörös cserépre cserélték. A harangot a grazi Karl Feltl öntőmester készítette, a nevét a harang egyik oldalán olvashatjuk, míg a másikon az „igazság angyala” látható, kezében egy lángoló karddal és egy serpenyős mérleggel.
A haranglábhoz egy különleges helyi legenda is kötődik. Azt beszélik, hogy a falu lakói összevesztek a bíróval a harangláb leendő helyét illetően. A bíró azt szerette volna, hogy az építmény a településnek annak a végén legyen, ahol ő lakik, mondván, onnan jobban hallani majd a harangozást. A falu lakói viszont Ritkaháza központjában látták volna szívesen a haranglábat. Végül a kocsmáros felbérelt négy legényt, akik egy este elvitték a harangot a bíró udvaráról. Amikor elértek a kocsmához, hangos harangozásba kezdtek és ez a szomszédos falvakig is elhallatszott. Így esett, hogy a harangláb ma is az egykori kocsma mellett áll.
Orfalu központjában 1823-ban állíttatták fából az alul teljesen zárt szoknyás haranglábat. Eredetileg fazsindellyel, majd bádoggal, végül cseréppel fedték. Harangjának kongatásával többek között a jégesőt is megpróbálták elűzni. Egykor kötéllel harangoztak, de mivel ez nehéz tevékenység volt, a harangozást villamosították. Az ehhez hasonló szoknyás haranglábaknál eredetileg két zsindelytető is készült, a nagyobbik magát a szerkezetet védte az időjárási viszontagságoktól, míg a kisebbik a harangot, egyben a harangozót. 2023-ban, a harangláb állíttatásának 200. évfordulóján a vallási építményt újból felszentelték.
A Szlovén Rába-vidéken egykor két malom működött. Alsószölnökön fűrésztelep is volt, de azt 1960-ban lebontották. A felsőszölnöki Filó-malom azonban még ma is áll és arra vár, hogy újból működésbe hozzák. A műemléki védelem alatt álló épületet 2022-ben vásárolta meg az Országos Szlovén Önkormányzat azzal a céllal, hogy kihasználja egy működő malom idegenforgalmi potenciálját, hiszen az a térség egyik fő nevezetességévé válhatna. Az egykori munkafolyamat bemutatása digitális korszakunkban önmagában is érdekes lehet, ugyanakkor a látogatók megismerhetnék a gabona útját is a vetéstől a kenyérsütésig. Az emeleti helyiségekben közösségi tér jönne majd létre kiállítóteremmel, amely így orvosolhatna egy hiányosságot a kulturális életben.
A Filó-malom története az 1879-es évbe nyúlik vissza, amikor a gabonát egy kis épületben őrölték vízi malomkerék segítségével. A 20. század elején a malmot Filó Mihály vásárolta meg, aki 1910-ben működésbe hozta a malomkereket hajtó turbinát. Itt őröltették gabonájukat a környező települések gazdái, de a muravidéki és az osztrák földművesek is. A malom négy szintjét falépcső köti össze, az épületben a gabona mellett tökmagot is őröltek. (A malom mellett áll egy tökmagolajütő.) Magas vízszint esetén a malomkövet a Szölnöki-patak vize, ellenkező esetben elektromos, illetve fagázzal működő motor hajtotta.
1952-ben államosították a malmot, a korábbi tulajdonos családtagjai azonban továbbra is ellátták a molnári feladatokat. A felsőszölnöki Csabai Andrásné Filo Hilda 1995-ig őrölt az épületben, amely azután műemléki védelem alá került és azt sikeres pályázata révén egy magyar vállalkozó vette meg. Farkas Lajos számára a malom felújítása nagy falatnak bizonyult, ezért eladta azt az Országos Szlovén Önkormányzatnak, amelynek a Szlovén Rába-vidék Térségfejlesztési Programja keretében a vásárláshoz szükséges forrásokat a magyar állam biztosította.
A szakonyfalui Etikus porta egy hagyományos Rába-vidéki tájház, amely autentikus környezetet biztosít a szlovén hagyományok őrzéséhez, társasági eseményekhez, továbbá szálláslehetőséget is nyújt. A régi, elhagyatott parasztházat egy szlovén-magyar határon átnyúló program keretében vásárolta meg a helyi önkormányzat, amely az épületet eredeti stílusában újíttatta fel. Rendbe tették a konyhát, amelyben megújult a sparhelt és újjáépült a fával fűtött kenyérsütő kemence. A legnagyobb helyiségben egy kis múzeumot alakítottak ki, amelyhez a tárgyakat, fényképeket és emlékeket a szakonyfaluiak biztosították, két nagyobb szobában pedig öt, illetve hét személy töltheti el az éjszakát. A ház olyan látogatóikat vár, akik szeretnék egyszerű körülmények között megismerni a Rába-vidék értékeit.
Forrás:
https://slovenci.hu/filo-fele-malom/
Fotó: Polly Dániel
Civil szervezetek
A Rába-vidéki Szlovén Nyugdíjas Egyesület 1996-ban alakult meg Szentgotthárdon Jože Vild, a Muraszombati Nyugdíjas Egyesület elnökének javaslatára és a Magyarországi Szlovének Szövetsége támogatásával. A ma is legnépesebb és legaktívabb Rába-vidéki szervezet legfontosabb küldetése a kezdetektől fogva a szlovén identitás, anyanyelv, kultúra és népszokások őrzése. Az egyesület az egészség védelmét, illetve a szabadidő hasznos eltöltését támogató programokat is szervez, ugyanakkor a tagság rendszeresen találkozik szlovéniai kortársaival is. Gyakran vesznek részt kézműves és gasztronómiai műhelyfoglalkozásokon, többen aktívan gazdálkodnak. A szervezet tevékenységét az elnök mellett az elnökség irányítja, 2006-ban az egyesületnek 146 tagja volt az összes Rába-vidéki településről és Szentgotthárdról. A Rába-vidéki nyugdíjasok mindmáig a legmegbízhatóbb résztvevői a hazai szlovén rendezvényeknek.
A Rába-vidéki Ifjúsági Egyesület azzal a céllal alakult, hogy a fiatal magyarországi szlovének számára lehetővé tegye a megfelelő körülmények közötti önszerveződést. A csoport célja, hogy támogassa egy olyan öntudatos, képzett és aktív fiatal szlovén nemzedék létrejöttét, amely értékeli a nemzetiségi közösséghez való tartozást. Az egyesület tagjai törekszenek arra, hogy megőrizzék és fejlesszék szlovén nyelvtudásukat, valamint kapcsolatokat építsenek az anyaországi és határon túli szlovén szervezetekkel és intézményekkel. Ezek elsősorban szlovéniai ifjúsági egyesületek, amelyeknek tagjai szívesen adnak tanácsot Rába-vidéki társaiknak, hogyan állítsák maguk mellé és biztassák együttműködésre a fiatalabb generációt. A Rába-vidéki Ifjúsági Egyesület évről évre egyre több tagot számlál és sporttal vagy népszokásokkal kapcsolatos rendezvényeket, ismeretterjesztő műhelyfoglalkozásokat, valamint az anyaországba irányuló kirándulásokat szervez.
Pavlics Irén szlovén nemzetiségi aktivista fáradozásainak köszönhetően 1990-ben megalakult a Budapesti Szlovének Egyesülete. Az elmúlt évtizedekben az egylet rendszeresen szervezett rendezvényeket, melyek nagyban hozzájárultak a fővárosi szlovén közösség tagjainak összekovácsolódásához, illetve az országban és a határokon túl élő szlovénekkel való kapcsolataik ápolásához. A budapesti szlovén egyesület keretei között egy énekkar is működik, amely felvette Pavlics Irén, a szervet első és sok éven át fáradozó, sajnos már elhunyt elnökének nevét, és egy önálló lemezt is kiadott. Az egylet tagjai szoros kapcsolatot ápolnak Szlovénia budapesti nagykövetségével.
A helyi szlovén nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére 1999 januárjában Szombathelyen megalakult a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület, amely az önkormányzattal közösen ápolja a szlovén kultúrát és anyanyelvet Vas vármegye központjában. Mindkét szervezet azon fáradozik, hogy fenntartsa a kapcsolatot a Rába-vidéken, másutt Magyarországon és az anyaországban élő szlovénekkel. Az elmúlt negyedszázadban az egyesület és az önkormányzat több mint 350, a szlovén nyelvhez és kultúrához kötődő rendezvényt szervezett. Egymást követték a szlovén bálok, a Rába-vidéki és szlovéniai tanulmányutak, a Szent Márton-templomokhoz tartó zarándoklatok, a más közösségekkel közösen szervezett nemzetiségi napok, az anyanyelv napjai és a Mikulás-járások. Az egyesületnek valamivel több mint ötven állandó tagja van.
Az orfalui Rába-vidéki Kulturális és Turisztikai Egyesületet 2008-ban alapították azzal a céllal, hogy ápolja a szlovén kultúrát és anyanyelvet a Rába-vidéken, a szervezet másik célja pedig a térség értékeinek megismertetése a látogatókkal. Az egyesület székhelye az orfalui 150 éves Rába-vidéki Tájházban van, legismertebb rendezvényei az évenként megrendezett Szellemek Éjszakája és a Rába-vidéki szlovének zarándoklata a „Kis-Triglavtól” Szlovénia legmagasabb csúcsáig, a Triglavig.
Néhány Rába-vidéki településen faluszépítő egyesület is működik, ezek tisztán tartják a környezetet és hagyományőrző társasági programokat is szerveznek. Az Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesületet 1998-ban alapították, rövidesen megalakult a Kétvölgyért Egyesület, majd 2024-ben az Alsószölnökért Faluszépítő Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.
Az Ezüst-hegy Sportegyesületet Felsőszölnökön azzal a céllal hozták létre, hogy ösztönözze a sportéletet a faluban. Aktív szerepet vállal a település sporteseményeinek szervezésében és lebonyolításában, de közreműködik a helyi szlovén nemzetiségi önkormányzat rendezvényein is. Az egyesület tagjai tevékenyen részt vesznek a nagyszombati durrogtatásban, amely sok látogatót vonz a szomszédos településekről és távolabbról is. A felsőszölnöki gyerekeket a beöltözött tagok karácsonykor gyakran lepik meg kisebb ajándékokkal.
A Felsőszölnöki Önkéntes Tűzoltó Egylet 1992-től működik ismét önállóan, már ugyanazon év októberében együttműködési megállapodást írt alá Martinje tűzoltó egyletével. Szlovéniai partnerszervezeteiktől a szölnöki tűzoltók két tűzoltóautót és több más felszerelést is kaptak. Ritkán kell komolyabb tűzesettel megbirkózniuk, de gyakran riasztják őket vihar- vagy árvízkárokhoz. Az egyesületnek fiatal és idősebb tagjai is vannak, akik rendszeresen részt vesznek a gyakorlatokon és versenyeken. A tűzoltók a helyi és szlovén nemzetiségi önkormányzattal is együttműködnek, jelen vannak a falu összes nagyobb eseményén. Az egylet tagja a Szentgotthárd Járási Hármashatár Mentőcsoportnak.
A Szakonyfalui Önkéntes Tűzoltó Egylet 1894-ben alakult, ma négy település tűz elleni védelmét látja el. A tűzoltók évente hét-nyolc alkalommal vonulnak, leggyakrabban a közeli főúton történt közúti balesetekhez riasztják őket. A másik nagy fenyegetést a völgyön átfolyó két patak jelenti, amelyek 2014 őszén úgy elárasztották a települést, hogy 24 órán át nem volt kívülről megközelíthető. A tűzoltók vonultak már pince-, tarló- és kéménytűzhöz, de segédkeztek túlsúlyos személy mozgatásában is. Az egylet jó viszonyt ápol szlovéniai partnerszervezeteivel, évenkénti – többször éjszakai – tűzoltógyakorlataira meghívja a domonkosfai, kapornaki és hodosi egyleteket is. A szakonyfalui tűzoltók együttműködése példás a falu többi civil szervezetével is és fontos szerepet játszottak a 2019-es rönkhúzás szervezésében is.
Alsószölnökön, ahol szlovének, németek és magyarok is élnek, 1886 óta működik az önkéntes tűzoltó egylet. A település fő utcájának jellegzetes épülete a fából ácsolt kémlelőtorony, amelyet a tűzoltók már nem használnak, de rendszeresen karbantartanak. A tűzoltómunka iránt a fiatalok is érdeklődnek, akik a hivatásra rábeszélik a korukbelieket is. Az egyletnek női tagjai is vannak. Az alsószölnöki tűzoltókat évente átlagosan ötször riasztják, elsősorban viharkárok és közlekedési balesetek esetén kell beavatkozniuk. 2014-ben Alsószölnököt is hirtelen elöntötte a Szölnöki-patak vize, amely elárasztotta a pincéket és az udvarokat. A tűzoltók jó viszonyt ápolnak az osztrák Mogersdorf és Wallendorf, valamit a szlovéniai Dolnji Slaveči partnerszervezeteivel, közös gyakorlatokat is szerveznek. Vannak kellemesebb kötelezettségeik is: főzőversenyeken vesznek részt a faluban, az embereknek pedig szemléltetik a tűz veszedelmeit.
Források:
20 lejt Drüštva porabski slovenski penzionistov / A Rába-vidéki Szlovén Nyugdíjas Egyesület 20 éve. Monošter / Szentgotthárd, 2016.
Kronika sombotelskih Slovencev 1998–2023 / A szombathelyi szlovének krónikája. Sombotel / Szombathely, 2023.
https://www.felsoszolnok.hu/
https://vas.katasztrofavedelem.hu/
Fotó: Rába-vidéki Szlovén Nyugdíjas Egyesület, Rába-vidéki Ifjúsági Egyesület, Mukics Dusán, Ezüst-hegy Sportegyesület, Szakonyfalu ÖTE, Alsószölnök ÖTE