Túraútvonalak
1.Nyugati pont tanösvény (Szakonyfalu)
Kiinduló- és végpont: Szakonyfalu központjából a Nyugati pontig, nem körtúra
Hossz: 2,2 km
Időtartam: 40 perc
Ha végigjárjuk a tanösvényt, megismerhetjük Szakonyfalu múltját és jelenét, illetve a környék élővilágát. Az útvonal a településen és a környező erdőben, jól karbantartott erdészeti úton halad. Kerékpárral és babakocsival is bejárható.
Útközben megismerhetjük a Nyugati pont történetét, az erdészházat és a közeli forrásokat, a hegyi réteket és a Szakonyfalui patakot.
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek/1682-nyugati-pont-tanosveny
2. Rába-menti tanösvény (Alsószölnök)
Kiinduló- és végpont: körtúra az alsószölnöki templomtól és vissza
Hossz: 5,2 km
Időtartam: 1,5 óra
A tanösvényen megismerhetjük a Szölnöki-patak és a Rába élővilágát, a holtágakat és a fűzlápot, valamint a település épített örökségét és domborzatát.
A túra részben aszfaltozott útvonalon, másutt ösvényeken, illetve vízparti szakaszokon halad. Kerékpárral valamivel nehezebben járható be.
A tanösvény útvonalán elhelyezkedő kilátóból gyöngyörű panoráma nyílik a környező vidékre, amely még szebbé teszi a gyalogtúrát.
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek/1683-rabamenti-tanosveny
3. Hármashatár tanösvény (Felsőszölnök)
Kiinduló- és végpont: Felsőszölnök központjából a Hármashatárkőig, nem körtúra
Hossz: 4,7 km
Időtartam: 6 óra
A Magyarország legnyugatibb pontján álló Hármashatárkő a célpontja ennek a tanösvénynek, amelyet végigjárva megismerhetjük a Rába-vidék, pontosabban a felsőszölnöki Hampó-völgy egyedülálló élővilágát.
A települést elhagyva murvás úton folytatódik a túra, amely rövidesen átvált gyalogösvényre. Az út meredeken emelkedik, ezért túracipő vagy bakancs használata ajánlott.
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek/1679-harmashatar-tanosveny
4. Réti orchideák tanösvény (Kétvölgy)
Kiinduló- és végpont: körtúra Permise központjától és vissza
Hossz: 5 km
Időtartam: 3 óra
A tanösvényen végighaladva megismerhetjük Kétvölgy és környékének élővilágát, turisztikai értékeit és különleges épített örökségét.
Miközben Permise központjából a Szakonyfalui-patak völgyén keresztül átsétálunk a ritkaházi dombok lábáig, megcsodálhatjuk a virágzó kosborokat, tehát a réti orchideákat.
A tanösvény túlnyomórészt aszfaltos úton halad, néha azonban pallókra is kell lépnünk.
https://aktivkalandor.hu/attrakcio/reti-orchideak-tanosveny/
5. Kétvölgyi körtúra (Kétvölgy)
Kiinduló- és végpont: körtúra a kilátótól és vissza
Hossz: 6 km
Időtartam: 1,5 óra
A kétvölgyi kilátótól indulunk el a Szakonyfalui-patak néhol ingoványos környékére, azután pedig felkaptatunk egy dombra, ahonnan megcsodálhatjuk a település szórvány jellegét a réti gyümölcsösökkel.
Az út ritkaházi haranglábhoz vezet, azután pedig vissza a permisei boronafalú házhoz. Erdőségen keresztül érünk vissza a kilátóhoz, amelyet megmászva újból gyönyörködhetünk az egyedülálló panorámában.
6. Rába-vidéki körtúra (Kétvölgy)
Kiinduló- és végpont: körtúra a kilátótól és vissza
Hossz: 21 km
Időtartam: 5 óra
A Katalin-hegytől kelünk útra a piros jelzésű nyomvonalon. Az út mentén álló kis kápolna és a harangláb megtekintése után a Szakonyfalui-patak völgyébe érünk. Nemsokára már a Magyarország „legnyugatibb” pontját jelző kopjafánál állunk a szakonyfalui erdőben. Utunk Apátistvánfalvát is érinti, a Hársas-patak mentén pedig Orfaluba érünk. A szlovén-magyar határvonalon haladva kis idő múltán már a Kétvölgy-Čepinci határátkelőn vagyunk, ahonnan már közel van a kilátó.
7. Áfonyás Tanösvény (Orfalu)
Kiinduló- és végpont: körtúra Orfalu központjából és vissza
Hossz: 5,1 km
Időtartam: 1,5 óra
A tanösvény hét állomásán megismerhetjük a település szerkezetét és népi építészetét, a nedves réteket, a Huszászi-patak élővilágát, a réti gyümölcsösöket, a fenyvesek élővilágát, valamint a fazekasságot és más mesterségeket.
A nyomvonal fele aszfaltozott úton vezet, részben pedig a szlovén-magyar határon halad.
Száraz időben kerékpárral is bejárható.
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek/1673-afonyas-tanosveny
8. Orfalui körséta (Orfalu)
Kiinduló- és végpont: körtúra Orfalu központjából és vissza
Hossz: 7,7 km
Időtartam: 2 óra
A körtúra kiindulópontja az Orfalu központjában álló Teaház, nyomvonala a település haranglábja mellett vezet a Kis-Triglavhoz és a szlovén-magyar határhoz. Az út azután a szlovéniai Budincibe kanyarodik, végül pedig az orfalui erdőségen át visszaér a kiindulópontra.
A túra kevésbé edzett kirándulók számára is alkalmas lehet. Esős időben néhány helyen sárra számíthatunk.
https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/gyalogtura/orfalui-koerseta/58222300/
9. Rába-vidéki Keresztút (Apátistvánfalva)
Kiinduló- és végpont: az apátistvánfalvi tempom mellől az összes Rába-vidéki települést érintve
Hossz: 33 km
Időtartam: 8 óra
A vallási tartalmú körtúra a Rába-vidéki szlovének összes települését érinti az Apátistvánfalva–Orfalu–Kétvölgy–Felsőszölnök–Alsószölnök–Szakonyfalu–Rábatótfalu–Apátistvánfalva nyomvonalon.
A túra a hívők és a nem hívők számára is egyaránt érdekes lehet, minden településen két állomás várja őket egy-egy kereszttel, illetve falvanként egy gondolkodó paddal.
Az út rövidebb szakaszonként is bejárható.
10. Rókagomba Tanösvény (Apátistvánfalva)
Kiinduló- és végpont: Apátistvánfalva központjából az orfalui keresztig
Hossz: 6 km
Időtartam: 3 óra
A tanösvényt végigjárva megismerhető Apátistvánfalva és Orfalu élővilága. A terep könnyű, ezért kevésbé edzett túrázók számára is érdekes lehet. Az út hat pontján szövegekkel és ábrákkal ellátott információs táblák állnak. Ezek bemutatják az egyes gombafajtákat, a helyi erdőségeket és a tájjal harmonizáló gazdálkodást.
https://www.mozgasvilag.hu/turazas/turautak/orfalu-rokagomba-tanosveny
11. Hársas-tó tanösvény (Apátistvánfalva)
Kiinduló- és végpont: körtúra a tó északi végétől
Hossz: 1 km
Időtartam: 20 perc
A kavicsozott tanösvény nyolc információs tábláján tájékozódhatunk a Hársas-tó természeti értékeiről, köztük a vidékre jellemző gomba-, növény- és állatfajokról.
Az út nagy részén nagylombú fák árnyékában sétálunk. A tó megkerülhető, akár kerékpárral vagy babakocsival is.
12. Gyantászok útja (Apátistvánfalva)
Kiinduló- és végpont: az Ökoturisztikai Információs Centrumtól, nem körtúra
Hossz: 4 km
Időtartam: 1,5 óra
Ha végigjárjuk a tanösvény kilenc állomását, megismerhetjük a Rába-vidéki erdők élővilágának jellegzetességet. Megtudhatjuk, mit jelent a szálaló erdőgazdálkodás és mit csinálnak a gyantászok, valamint mi mindent köszönhetünk az erdőknek.
A tanösvény első háromszáz métere kavicsos üzemi úton halad, majd a célunkig erdőben haladunk.
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek/1678-gyantaszok-utja